Nos, eljött a nagy pillanat: átestem a I Ching-keresztségen! Azt persze nem merem állítani, hogy most már minden kristálytiszta lenne, de máshol is azt olvastam, hogy ezzel a Változások Könyvével, és az egész taoizmussal kapcsolatban is csak fokozatosan áll össze egységessé a kép. Szóval nem adom fel.

Nem indult egyszerűen, mert minden napom olyan hektikusan zajlott (hála elsősorban a főnökömnek…), hogy sosem sikerült elérnem a könyvben írt nyugodtságot. Aztán mikor ma este végre együtt álltak a csillagok meg az ideghúrok, belevágtam. A Változások Könyve két imádságot említ, amiket a kérdésfeltevés közben el kell mondanunk. A kérdésnek vagy valaminek a következményeire kell irányulnia, vagy egy helyes viselkedés után kell tudakoznia.

Az elsőre a következő imádság a megfelelő:

Ó mindenség örökkön kedves erénye!

Kérlek, válaszolj életem mostani kérdésére!

Mutasd meg a … következményeit,

Valamelyik jel és vonalainak segítségével.

Míg a második esetben a következőket kell mondani:

Ó Ég és Föld, Isteni szellemek és ősi Mesterek!

Fiatok/lányotok kér most útmutatást tőletek:

A I Ching segítségével kérlek, válaszoljatok,

És én elfogadom válaszotokat,

Akár szerencsét, akár balsorsot mutat.

Mint ahogy már korábban is írtam, úgy érzem, a karrierem szempontjából már régóta egy helyben toporgok. A főnököm nem becsüli meg kellőképp a munkámat, sem anyagilag, sem emberileg. Az sem nyugtat, hogy nem csak én vagyok ilyen helyzetben: pár kolléganőmmel szintén nagyon lekezelően bánik, túlterhel minket feladatokkal, dicséretet sosem kapunk, viszont olyanokért is minket hibáztat, amihez semmi közünk sincs. Néha eldöntöm magamban elalvás előtt, és ezt meg is beszélem olyankor a plafonnal, hogy valahogy változtatni fogok ezen a helyzeten, de sosem szedtem még össze a bátorságomat ahhoz, hogy meg is tegyem. Meg hát mit is tennék? Felmondani nem mernék, hiszen ki tudja, kapok-e olyan munkát, amiért megérné? Érdemes lenne összeveszni vele? Vagy hogyan fogadná a főnököm, ha tapintatosan közölném vele, hogy változtasson a modorán? Szóval úgy éreztem, erre keresek először választ, hiszen ez a kérdés és válasz összefüggésben áll az anyagi helyzetemmel is, amin szintén javítani szeretnék (a magánélet mellett). Úgyhogy a második imádságba biggyesztettem bele azt a kérdést, hogy mit tegyek azért, hogy a főnököm megbecsülje a munkámat.

ching.gifSzépen magam elé vettem a rizsszemeket és egy fehér papírt, és elkezdtem csipetenként szórni a kupacokat. Alulról felfelé a következő kupacok jöttek ki: 3-3-7 5-2-5, míg a helyzetemet legjobban tükröző vonal esetében (előtte újból feltettem a kérdést, ahogy kell!) 6 magot kaptam. Tehát az alsó trigramban három páratlan számom van, azaz három yangom, amit a folyamatos vonal jelöl: ez az Ég. A felsőben alul-felül szintén yangot kapok, de középen a páros szám révén van egy yin, egy megszakított vonal, ez a jel pedig a Tűz. A hexagram keresőben a 14-es kua jött ki, azaz a Tao Yuo – nagy éltető, bőséges termés. Bíztató! Ebben a hexagramban beteljesedik a cél, amely nagy termékenységet, bőséges termést eredményez. A sikeres időszak mellett egy különféle erőket is egyesítő vezetőt is jelent, a két trigram a tisztaságot, bölcsességet (Tűz), valamint egészséges, alkotó energiát (Ég) jelöl. A túlzástól és túlbuzgóságtól viszont óva int a könyv. Ahhoz, hogy ne jöjjön hanyatlás, a csoportban mindenkinek együtt kell működnie. Ez volt az általános útmutató, a 6. vonalhoz a következő felirat tartozott: „Égi áldás. Szerencse, gond nélküliség.” Ez a vonal általában a túlzást jelképezi, itt viszont a magas szintű szellemi képességet, plusz azt írja: nem szükséges mindig a legbölcsebb embert vezetői pozícióba helyezni, mint ahogy az sem szükséges, hogy mindenki vezető akarjon lenni. Ez a vonal egy olyan bölcset jelképez, aki nem akar semmilyen különleges hasznot vagy előnyt a világtól. A konkrét útmutató alapján pedig egy fontos személy segítségével a helyzet jó irányba halad.

Nos, addig már eljutottam, hogy ki tudom venni a szemekből a megfelelő hexagramot. Az értelmezéssel azonban még nehézségeim vannak. Tehát nem vágyok a vezetői szerepre (ez igaz), a csapatban mindenkinek együtt kell működnie (a csapat talán a többi hasonló sorsú kolléganőt takarja), nem szabad túlbuzgónak lennem (az asztalborogatás úgysem az én műfajom), és várnom kell a fontos személyre, aki majd segít a jó irányba lökni a szekeremet, hogy eljöjjön a termékeny időszak. Hát jó, várok. Tovább. Remélem, jól értelmeztem!

A bejegyzés trackback címe:

https://ichingvalaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr366201380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2014.05.27. 23:28:43

Minden ki beszél valahogy a világegyetemhez. A Yijing (I Ching) az egyik módja, hogy a válaszait megértsük. :)
süti beállítások módosítása